, (seb-h-et-ik) k. m. sebhet-tem, ~tél, ~ětt, par. sebhessél. Sebbe esik, sebet kap. Telegdinél és Molnár Albertnél ugyan t képzővel fordúl elé; de szabatosan véve a dolgot d-vel kellene írni, mint, vénhed, vénhedik, hanemha amabban inkább kül-, emezekben inkább belszenvedést vélünk rejleni.