, mn. és fn. tt. sötét-et. 1) Világosság nélküli. Időszakra vonatkozva: sötét éj, midőn a nap sugarai egészen eltünnek; korom sötét éjszaka, midőn a csillagokat is felhők borítják. Helyeket illetőleg sötét pincze, sötét verem, barlang, hová a nap sugarai be nem hatnak. Sötét van, mint a zsákban. Mint a pokol, oly sötét. Oly sötét van, hogy a kalán is megállana benne. (Km.). Sötétben tapogatózni. 2) Homályos, vékonyan szürkülő, kevés világosságu. A kis ablaku szobák sötétek. Sötét estve. Felhős, ködös, sötét napok. Sötét felhők borítják az eget.
"Sötét az éj, sötét a vár
Szép álmok közt a lét enyhül;
Arany széken gonddal tele
Csak a király álmatlan ül.
Kisfaludy Károly.
"Sötét olajfák illatos hűsében
Ül a bús vándor, köny ragyog szemében.
Ugyanaz.
3) A szineknek azon árnyalata, midőn eredeti élénkségök hiányzik, s némileg homályosak, ellentéte: világos. Sötét kék posztó. Sötét vörös kendő. Sötét zöld fűlevelek. Sötét pej ló, sötét szürke paripa. 4) Átv. komor, kinek arczát mintegy felhő borítja. Sötét homlok. Sötét gondok.
Ha a sőt gyököt sát gyökkel (,sátor szóban) rokonítjuk, mely a szanszkrit cshád (= föd, takar) szóval teljesen egyezik: innen ,sötét valami födöttet, takartat jelentene. Más vélemény szerént, s magát a magyar nyelvet vevén alapul, minthogy a sötétség a világosságnak vagy teljes, vagy igen nagy hiányát föltételezi, melynek eredménye, hogy miatta a tárgyakat vagy épen nem, vagy legalább kellőleg s tiszta élénk szineikben nem látjuk: ezen alapfogalomnál fogva úgy véljük, hogy sötét, másképen: setét öszvetett szó a tagadó se, és a tet alkatrészekből. A régies tet v. tetik am. a mai tetszik, videtur, apparet, (látszik), és így a se-tet am. non videtur, non apparet (nem látszik) v. non apparens (nem látszó). A se-ből a magashangu tet előtt lett némely szójárásokban ső, mint a mélyhanguak előtt so, pl. sohol, soha, sohonna. Végre a tet megnyúlt, mi nyelvünkben a t előtt álló magánhangzókkal kivált a szók végén nem ritkán történik, pl. korlát, korczolát, fuvát, szemét, menyét stb. A tet-ből származott tető (vertex) is valaminek azon része, mely leginkább s legtávolabbra látszik. Megfelel neki a magasat jelentő fe, melyből fej fel származtak, s valószinüen a fény is, mennyiben a világosság fölülről jön, s legállandóbb fényben az örök havasok tetői, azaz fejei ragyognak. Egyébiránt hasonló hozzá a német: Schatten, és hellen σκοτος, σκοτια, σκια stb. V. ö. SÁTOR.