, kötszó. 1) Az elébbi mondatban foglalt állitást vagy tagadást nem csak helyben hagyja, hanem annál még többet is állít vagy tagad. Od adnám mindenemet, sőt véremet is kiontanám érte. Nem ehetem, sőt nem is nézhetem ezen ronda ételt. 2) Az előbbi viszonymondatnak ellenkezőjét köti öszve. Nem hogy sokan volnánk, sőt igen is kevesen vagyunk. Azt mondják róla, hogy fösvény, sőt igen is adakozó. Gondolod, sajnálom a dolgot? Sőt szivemből örülök rajta. Nem csak nem ellenzette, hogy fia elutazzék; sőt maga sürgette, s uti költséggel bőven ellátta őt. Nem ismerem őt, sőt még nevét sem hallottam soha. Dehogy halt meg, sőt a legjobb egészségnek örül. Jó bor ez? Dehogy jó, sőt fölötte rosz. A régieknél gyakran sőg. "Feleleh a szent apostol: Vaj ne! sőg ezt parancsolom, hogy sinkinek ne árthass. "Kezeivel is megillettetheti embör, sőg a bötüknek formájok szerént el is vakarhatja és törölheti embör. "Mikoron akará a papnak sőg az úristennek áldoznia. Debreczeni Legendáskönyv.
Minthogy a régieknél ,sőg alakban is fordúl elé, melyből a sőt (a g-nek t-vé változtával) épen úgy módosult mint ,esmeg-ből lett esmét v. ismét, tehát úgy látszik a sőg öszve van húzva ezekből: s még (= és még), legalább e mondatnak értelmét adja vissza, és megfelel neki a német sogar (sogar), pl. od adnám mindenemet, sőg v. sőt (s még) véremet is kiontanám érte. Nem ehetem belőle, sőg (s még) nem is nézhetem. A régi magyar Passióban isőt, (Toldy F. kiadása 44. lapon), melyben az és szócska egészen megvan. A nyelvszokás nem csak egyes szókat szeret öszvehúzni, pl. hová = há, kovács = kács, tudom = tom, a helynevekben falva = fa, stb. hanem két-három szót is rövidítve együvé köt, pl. metsz vele? mit teszesz vele? metszek mit teszek? mineksam, minek is mondjam? Egészen rokon elemekből olvadt össze a ság ség (= es-eg, és-még) képző is. l. az Előbeszédet 126128 lapokon.