, (sor-v) fn. tt. sorv-ot, harm. szr. ~a. Az állati, különösen emberi testet emésztő beteges állapot, máskép: aszkór, köz nyelven: szárazbetegség; midőn a test lassan-lassan elaszik, elszárad, mint a szükséges életnedveket nélkülöző növény, melynek hasonnemü állapota szintén sorvnak mondható.
E szó alakjára nézve hasonló az orv, olv, hamv, nyelv, ölv és több másokhoz, melyekben a v képző átalakult ó ő, v. ú ű. Mind alapértelemben, mind hangokban rokon hozzá a herv, melyből hervad, hervadás, hervaszt, hervatag származtak, mint amabból, sorvad, sorvadás, sorvaszt, sorvatag. Finnül is surkastu-, surkahtu-, surkaantu- am. elhervadni. (Budenz József). A ,herv, vagy ,hervadás épen oly kórállapotra mutat a növényekben, mint a ,sorv v. ,sorvadás az állati testre vonatkozva. Mindkettőjökhöz rokon azon gěr, gör, gor, melyből gěrnye, gěrnyed, görnyed, gornyad származtak. A hervadásnak, kivált a gyöngédebb növényekben egyik fő jelensége, hogy az illető test meggörbedve lekonyúl, aláhajlik, mi szerént okszerüen vélhetni, hogy a sorv nem egyéb, mint a herv szónak változata, s átv. értelemben az állatra alkalmazása, mennyiben az, midőn sorvad, gennyévé leszen, azaz, gornyad, görnyed, görbedez.