, (sov-ár) mn. tt. sovár-t, tb. ~ak. Valamire igen vágyakodó, s mintegy sohajtozva utána eső. Sovár ember, sovár szív. Sovár indulat, kivánság. Átv. sovár tűz, sovár lángok, melyek mintegy kapzsilag harapóznak el.
Alaphangban és fogalomban egyezik vele: sohaj, honnan: sohajt stb. s a gyökök: soh és sov a legközelebbi rokonok; úgy hogy sovár am. sohár.