, fn. tt. solosmá-t. Általán, isteni tiszteletet tárgyazó egyházi énekek, imák, melyeket határozott időben, s kötelességből végezni kell. Szűz Mária, szentek tiszteletére szóló solosmák. A napi solosmát elmondani. Solosmára menni.
E szó idegen alakú, s valószinüen a hellen-latin celeusma után képeztetett, mely parancsot, cselekvésre nógatást jelent. A solosma szóban is ezen alapfogalom rejlik, t. i. az isteni szolgálatra vonatkozó más szók is ezt fejezik ki, ú. m. legenda, amit olvasni kell; agenda a mit végezni kell; officium imai kötelesség. Ide tartozik a solosmának azon szélesb értelme is, melynél fogva kötelezett járandóságot jelent, pl. bán solosmája, amit hajdan a bánnak konyhájára kellett adni. (Kresznerics).