, (sok-á) ih. Sok ideig; a rendes, kellő időnél tovább. Soká beszélni. Soká elmaradni. Soká élni. Soká alunni.
"Alunnod kelle jó soká, vitéz!
Hogy nem tudod.
Vörösmarty. (Az Áldozat).
Minthogy e szóban a soknak fogalma kizárólag az időre, korra vonatkozik; okszerüleg azt gyaníthatjuk, hogy a soká eredetileg sok-ha volt, s oly öszvetett határzó, mint a vele viszonyos mindenha, néha, soha, valaha, melyekben a ha időt, kort jelent, miért emelek így is mondhatók: mindenkor, némikor, semikor, valamikor; úgy hogy az egyező jelentésü sokáig egészen am. sok-haig = sok korig, sok ideig; és így a hosszu á a ha rövidületének tekinthető. Egyébiránt az á lehet az é-nek pl. elé, felé, mellé, közé, megé stb. szókban levő igehatározói képzőnek alhangu társa is, mely alá igehatározóban szintén eléjön.