, (sin-g) fn. tt. sing-ět, harm. szr. ~e. 1) Némely tájszokás szerint am. a kerék sínje, melyet a talpára húznak: keréksing. 2) Régi magyar rőf, mely a közdivatban levő bécsi rőfnél valamivel rövidebb. A csapók, és szűrszabóknál, és Erdélyben maiglan divatos szó. Egy népmesének egyik csodahőse: egy sing ember másfél arasznyi szakállal. A Müncheni codexben seng am. könyökmérték (cubitus).
Valószinünek látszik, hogy a mértéket jelentő sing a lapított vas rudat jelentő sintől eredett, minthogy a rőf sinforma vasból vagy fából van. Vagy pedig a g csak toldalékhang, mint a bárzsing, rozmaring, mócsing, és némely másokban.