, SÁFRÁNY, fn, tt. sáfrán-t v. sáfrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Növénynem, a háromhímesek seregéből, és egyanyások rendjéből; bokrétája hosszú nyaku, karimája hat egyenlő hasábu, bibéje öt, öszvegöngyölödött, tokja három rekeszü. Fajai: jóféle sáfrány, néhutt: bécsi sáfrány (crocus sativus), melynek virága egy nyilásu gyökérburokból nő ki; bokrétacsője igen hosszú a földben levő magzat tetején; levelei szegett szélüek; bibéje három hosszu szálu; vöröses sárga szirmait fűszerül, festékül stb. használják; ugyanez vadul is terem az erdőkben és erdei v. őszi sáfrány a neve, de ennek az anyaszára nincs olyan színes, mint a jóféleé; tavaszi sáfrány (cr. vernus) a jófélétől abban különbözik, hogy bibéji rövidebbek; levelei nem szegett szélüek, és amaz őszszel, ez tavaszszal virágzik. 2) A jóféle sáfránynak illatos, fűszeres szirmai. Sáfránynyal készített leves, becsinált. Szűken bánik vele, mint a sáfránynyal.
Neve, valamint maga a finom sáfrány, keletről származott át hozzánk; arabul és persául: zahfarán, innen spanyolul: azafran, francziául: saffan, olaszul zofferano, németül: Saffran v. Safran stb.