, fn. tt. pép-et, harm. szr. ~e v. ~je. Sürű kásaféle étel lisztből vagy gyümölcsből, milyet a kisdedek számára készítenek. Pépet főzni, habarni, adni a gyermeknek. Ruhába takargatott pépet szopogtatni a kisdeddel. Pép való még a te szádba. (Km.). Szélesb ért. a túlérett gyümölcsök kásás vagy roncsolt húsa, honnan: pépes alma, körte; továbbá ragaszul, vagy burogatásul használt kásaféle anyag. A papirlapokat péppel öszveragasztani. A daganatra meleg pépet tenni.
Egyezik vele: pempő, s rokon a vastaghangu pampus, pompos, mennyiben ikrás kásás belü tésztája van; rokonnak tekinthetők a gyermeknyelvben divatos papi, papa, papál, pepe is. Idegen nyelvekben rokonok a görög πεμμα, βαμμα, βαπτω, πεπων, πεπτω, latin, olasz pappa, német Pappe stb. Alaphangok a magyar pép szóban: ev vagy év (honnan év-ik v. ív-ik) s p előhanggal pév vagy pép.