, fn. tt, pemet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Növénynem a kétföbbhímesek seregéből és fedetlenmagvúk rendéből; csészéje gyertyatartóforma, öt, vagy tíz fogu, tíz sinóru; bokrétájának felső ajaka szálas, egyenes, két águ. (Manubium). Legismeretesebb faja nálunk a feher pemet, nébutt: fehér peszercze. (Marrubium peregrinum). Van köznyelven: fekete pemet is, máskép: fekete peszercze, növénytani néven fekete pesztercze (ballota nigra). 2) Ölnyi hosszú piszkafaforma nyélre kötött kemenczesöprő, szalmából, kukoriczafoszlányból, néha pemetfűből, s talán nevét is vagy ezen fűtől vagy legalább ennek szétágazó, seprőded alakjától vette; ez utóbbi értelemben máskép: azsag, csalóköziesen: arzsag (harsogó?). Ezen eszközzel kenyérbevetés előtt szokták a fűtött kemenczéből a tüzes hamut, pernyét kisöpörni. Ártatlan mint a pemet a kemenczétől. (Km.). Így nevezik néhutt a kovácsok és lakatosok is azon pamacsot, melylyel a tüzet befecskendezik. Székelyesen: peheteg, néhutt: pemeteg v. penető, v. pemete v. penete. Az utóbbiak: ,pemetfű jelentésében is divatosak. Hasonló hozzá a második értelemben a szláv pometlo, mely po és metla alkatrészekből öszvetett szó, s am. kisöprő, elsöprő. A törökben pedig demet am. csomó, kéve; bokréta. V. ö. PAM, PAMAT.