, (pěn-ěg-ő) mn. és fn. tt. pěngő-t. 1) Ami bizonyos illetés vagy ütődés következtében peng, vagy pengésre hajlandó. Pengő czimbalom, pengő sarkantyú, pengő kasza. 2) Mint főnév jelent különösen oly eszközt, melynek rendeltetése, hogy penegjen, milyen pl. a sarkantyú karikája, vagy a szekerek tengelyén levő vaskarika, máskép: pengőkarika. 3) Így nevezzük röviden az ezüstpénzt is; különösebben a régibb conventiós ezüst pénzt. Nem papirossal, sem kongóval, hanem pengővel fizetni. Száz forint pengőben, osztrák (új) értékben százöt forint; máskép: pengőpénz.