, fn. tt. pělyh-ět v. pěhely-t, tb. pelyhěk v. pehelyěk, harm. szr. ~e. Értelmére s eredetére nézve l. PĚHĚLY. A törzsben könnyebb kiejtés végett is emez a helyesebb, de különben is ama szóban a h át van vetve, s a gyök peh = pih; így molyh eredetileg moholy, moh gyöktől. A mássalhangzón kezdődő ragokat a pehely veszi fel, mint: pehelynek, pehelyre, pehelyhez, pehelytől, pehelybe. A tárgyesetben pehelyt és pelyhet. Ellenben az önhangon kezdődő ragok és képzők a pelyh törzshöz szoktak járulni, pl. pelyhem, pelyhed, pelyhe; pelyhes, pelyhez, pelyhedzik. Ilyféle viszony létezik a h miatt teher és tereh vagy terh között; teherbe, tehernek, tehertől, teherből, teherhez stb. terhem, terhed, terhe; terhes, terhel. Ugyanezt találjuk kehely és vehem szóknál is. Valamennyinél a h lehelet szerepel, t. i. jobb hangzás végett, minthogy pehlyek, tehrek, kehlyek, vehmek nehéz kiejtésüek volnának (hanemha a törzs e-je megmarad: pehelyek, teherek (szokatlan, kehelyek, vehemek); ezért a közvetlenül következő mássalhangzóval helyet cserélnek pelyhek, terhek, kelyhek, vemhek; azonban mássalhangzón kezdődő rag előtt, midőn a két mássalhangzó közt az önhangzó állandóan megmarad, az átvetésnek sincs helye, pl. pehelynek, tehernek, kehelynek, vehemnek (nem: pelyh-nek, terh-nek stb.).