, kötszó. 1) Elválasztó, de néha ellentétes jelentése is látszik, pl. én beszélek, Péter pedig hallgat. Te megkaptad részedet, ami pedig engem illet, arról lemondok. Pál kimegy a mezőre, te pedig itthon maradsz. Aki jól viseli magát, jutalmat kap, aki pedig rosz leszen, büntetés éri. "Ez iffiu legény haza úgy kéredzik, hogy az mi szolgálatunkra rövid nap mulván megjönne; lakása pedig Enyeden vagyon. (Báthori István levelei). "Tartozom Istennek hálaadással, hazámnak pedig oltalommal. (U. o.). Ez értelemben megfelel neki a latin autem vagy vero (l. Fabri Thesaurus); de a német aber nem egészen (l. Adelung). Ezen értelemben cseréltetik fel a magyarban kedig és penig szókkal is. "Ennek utána is mind itt mind kedig ott kin az országnak szolgálhatnak. (Báthori István l.). "Mi lehetne penig Isten előtt üdvösségesb. (Ugyanott). Hogy inkább öszvekötő értelme van, abból tetszik meg, mert és szóval fölcseréltethetik: én beszélek és Péter hallgat; sőt még a szórendben a magyar meg (= és) csaknem mindenütt alkalmazható. Én beszélek, Péter meg hallgat. Ami meg engem illet. Te meg itthon maradsz stb. A következő fejtegetések fogják mutatni azon nevezetes körülményt is, hogy ,pedig az azonban v. a közben, azon időben szókkal is fölcserélhető: Péter azonban hallgat; ami azonban engem illet stb. Mindazáltal gyakran valósággal ellentétes jelentésben is használja a nyelvszokás t. i. ,de v. ,ellenben helyett; pl. a pávának tollai szépek, lábai pedig rútak, e helyett: de lábai v. ellenben lábai rútak. Úgy véljük, hogy a német nyelvből harapódzott el, melyben az aber szónak Adelung szerént is inkább csak de jelentése van. 2) Rokon értelmü a pedig szó a holott, noha, ámbár, jóllehet kötszókkal, pl. nem jött el, pedig megigérte volt. Haragszik rám, pedig nem bántottam. Nem ad a koldusnak, pedig gazdag. Mindig panaszkodik, pedig nincs rá oka. Enni kér, pedig nem régen esett. Tagadod, pedig te követted el a csínyt. Nem tudja, mit játszottak, pedig ott volt a szinházban.
"Ki van az én szemem sírva,
Mert a rózsámat más bírja;
Pedig fogadta az egyet,
Rajtam kivül mást nem szeret.
Népdal.
3) Erős bizonyításul vagy tagadásul szolgál, mi némileg csak a második értelem módosúlata, ezért néha de is előzi meg. Pedig úgy van! Pedig, v. de pedig nem úgy van! Pedig hogy l. külön czikkben. Vettem paripát, még pedig milyet! (némelyek és pedig-et mondanak, mi, úgy véljük, a latin ,et quidem vagy német ,und zwar után harapódzott el). Bizon pedig, v. pedig bizon megtehetnéd! E két utóbbi jelentésben, tudtunkra a régiek sem cserélték fel kedig és penig szókkal.
Alig van szó nyelvünkben, mely annyi alakban fordúlna elé, kivált a régieknél, mint ez, sőt a hasonló fő szók hihetőleg különböző törzsből eredtek úgy, hogy a többiek a ,pedig szónak csak egyik jelentésében osztoznak. T. i. különösen a régibb nyelvben három hasonló szó fordúl elé, többnyire szintén hasonló értelemben, ú. m. pedig, penig, kedig. Az első most általános divatú, itt-ott a második is eléjön, de ,kedig tudtunkra jelenleg nem igen van szokásban. Szalay Ágoston gyüjteményében (400 m. levél) csaknem egy időben mind a három eléfordúl, még pedig több mint 30 módosult alakban is, miből megtetszik, hogy egyik vagy másik régibbségéről nehéz volna itéletet mondani. Ezen alakok következők: a) penig után: pennyg, pennygh, penieg, peneg (= penég), penegh, penek, penyg, penygh, peniglen, penjglen, penyglen, peneglen; b) pedig után: pegig (pegyig), pegeg, pegyg, pedyglen; c) kedig után: kedigh, kedjgh, kedyg, kedygh, kedeg (= kedégh), kedegh, kedyk, kediglan, kediglen, kegig (= kegyig), kegyg, kegyk, kegek; d) nagyobb hangváltozást szenvedtek: tenig, kenig v. kenygh, kegieth (= kegyét). Egyedűl magának Báthori István lengyel királynak leveleiben is szintén a XVI. században alig egynehány évnyi időközben hasonlókép mind a három fő szó eléfordúl, ú. m. kedig 1576, és 1582-ben, penig 1578-ban, pedig ugyanott és 1579-ben stb. (Történelmi Tár VIII. kötet. 211, 213, 216, 225. lapokon. Föntebb idéztük). Legrégibb évszámok szerént a Bécsi codexben: kedeg és kedég; még előbbi korból a Szentpéteriek végzésében: penig; későbben ugyanazon egy emlékben is, mint fönebb látók, gyakran vegyesen találtatnak. Mellőzve Dankovszkyt, ki a ,pedig-et a görög επειδηγ-ből származtatja, Jászay Pál véleménye szerint az eredeti alak kedig volna, s ennek gyöke a ket (két, kettő), azon alapnál fogva, mert a kedig a másodrendü fogalomnak (szónak), avagy eszmének (mondatnak) az elsővel való öszvekötésére használtatik. (l. Régi magyar nyelvemlékek, 3. köt. 306. l.). Azonban ez, habár értelmére nézve is némi erőtetéssel, csak a kedig szót elemezné. Más vélemény azon elvből indúl ki, hogy ,pedig tulajdonképen elválasztást vagy ellentétet jelent, mit gyakran a latin aut és autem is kifejeznek, s ez alapfogalomnál fogva valószínü, hogy a magyar pedig (v. kedig) is, két mondatot egymástól elválasztó ellentétbe hoz. De lappang különösebben a ,pedig szóban más fogalom is, mely némi ráhagyást, megengedést fejez ki, midőn t. i. a jóllehet, holott, noha stb. kötszókkal cseréltetik föl. Tehát ezen fogalomból kiindulva azt vélhetni, hogy, midőn ráhagyást, megengedést jelent, gyöke kegy vagy ked, mely engedékenységet, megengedést teszen, honnan a régi halotti beszédben kegyedjen am. megbocsásson, bünöket elengedjen. Ellenben, midőn világosan ellentétre s elválasztásra vonatkozik, gyöke eredetileg pegy, ez ismét az átalakult vagy kötszó volna, melynek megfelel a latin autem-nek aut törzse, pl. aut ego, aut tu, vagy én, vagy te; t. i. a vagy, ig képzővel vagyig, magas hangon és nyilt e-vel ejtve vegyig, és a v hangot rokonszervü p-re változtatva pegyig. Így változnak a szintén elválasztásra vonatkozó vás és vés igék. Ezen és a föntebbi elemzések szerint más ugyan a kedig, s más a pedig v. pegyig; melyek között azon különbség is van, hogy a mondat elején az elválasztást jelentő pedig nem szokott állani, valamint a latinban sem autem; ellenben a ráhagyó vagy engedő pedig a második mondatot már vezérelheti, mint a latin quamvis, pl. ezen öszvefüggő mondatban: "Erat enim inter eos dignitate regia, quamvis carebat nomine. (Cornelius N. Miltiad. 2); azonban a későbbi divat az első értelemben (a czikk elején) a két alakot összeolvasztotta volna.
Nyelvhasonlitólag figyelemre méltók a mongol kiged, a persa pen, és sínai pien. A mongol kiged jelentése a magyar és, is, meg, (latin et, etiam, német und, auch); a persa pen, Vullers szótárában: , melyet pan-nak is olvashatni, ugyanezen szótár szerént am. 1) a latin quidem, autem, quod attinet, (arabul: amma, Zenker szerént = an ma s jelentése: a franczia mais, cependant, quant à, németül: aber, doch, was das betrifft); 2) sed, attamen; mely értelmek tökéletesen megfelelnek a magyar ,pedig mindkét jelentésének. A sínai pien am. a latin tunc, itaque. A mongol kiged szót Schmidt szerént a nép nem használja, hanem csak az irók (nem képzeljük, honnan vették volna az irók, ha nem a nép nyelvéből, bár talán az nem általános divatú is), eléjön Adelung Mithridatesében a kalmuk ,Miatyánk-ban is. Eredeti értelmére nézve Jülg "Die Märchen des Siddhi-Kür czímü munkájában azt mondja: "Gerundium praeteritum von ki-kü machen, (tehát am.) gemacht, gethan; mely azonban, úgy látszik, messze elüt, kivált a magyar ,pedig vagy ha tetszik, a közelebb álló ,kedig értelmétől is. A pen szót, mely mint föntebb látható, jelentésében tökéletesen egyezik a magyar pedig szóval, a penig-ben ugyan alapul vehetnők, noha itt is nehezen tudnók az ig ragot kimagyarázni, azonban főleg a magyar hangrokonításban nehéz volna a d és n-et, és a kedig szót is ideértve p és k és ismét n és d hangokat is azonosítni; holott ha csakugyan idegenektől kölcsönöztük volna akár egyiket akár másikat, a módosúlatok mégis csak a magyar hangrokonságokon alapulnának. Vagy talán mind a két szót külön kölcsönöztük, egyiket a persából, másikat a mongolból? aztán itthon zavartuk össze? Mily kielégitő volna, ha mind a három fő szót (mert a többi csak módositás) a magyarból és rokon elemek alapján tudnók kifejteni? Mit ezennel röviden megkísértünk. A megfejtés nyitját a régies, de ma is tájdivatos ekkédig szó adja kezünkbe, melynek jelentése: eddig, ez ideig, s melyről alig fog valaki kételkedni, hogy közelebbről, ez-kédig, alkatrészekből áll, s az utóbbika tökéletesen összeüt a kelig v. kedeg szóval, sőt ezen kedeg a Bécsi codexben sokszor egészen kiírva, és elül hosszú e jegygyel is fordúl elé, a Müncheniben pedig csak rövidítve az első tag ke; azonban többnyire hosszú e jegygyel, tehát szintén kédeg- v. kédig-nek is olvasandó. De hát micsoda elemekből áll maga ezen kédig? Szabad legyen előbb némely más szókhoz folyamodnunk. Szalay Ágoston levélgyüjteményében egy 1557-iki levélben ez áll: "Mind velök egyetemben meghalunk éhel, menig nekünk lén, addig reájuk osztójuk, immár sem nekünk sem nekik. Ime látjuk, hogy itt menig am. míg vagy másképen meddig, miideig, s elemei a régies meni ma: mennyi (= mi-nyi v. mely-nyi) és ig határvető rag, tehát az egész = mennyi-ig, azaz mennyi ideig. A székelyeknél ma is divatos, tökéletesen hasonló alakitással: annyég = annyi-ig, azaz addig, odáig, pl. annyég nem mönyök el (Kriza J.). Úgyde ama ,menig azaz ,míg vagy ,miideig a legtöbb esetben megfelel a ,pedig értelmének, pl. én beszélek, Péter pedig hallgat (= Péter míg hallgat v. míg v. miideig Péter hallgat); a ,holott helyett is megvan saját értelme, pl. enni kér, míg v. azonban nem régen evett; sőt a még pedig kifejezésben mintegy erősbitésül mindkettő együtt használtatik. Mindenesetre közelebb áll az eredeti értelem a ,pedig v. ,penig szóhoz, mint a mongolféle kiged = ,gemacht. A menig szóból az m ajakhangnak p szintén ajakhanggá változtával (mint part = mart), a legegyszerübben ,penig lett; s a régieknél, mint láttuk, pennig két nn-nel is eléjön, t. i. mennyi-ig alkatrészek után. Ha ezen fejtegetés elfogadható, akkor a meddig (= mi-eddig) vagy ha jobban tetszik: mi-ideig szóból épen oly egyszerü módon, mint föntebb, t. i. m = p, és csak egyes d-vel, ,mi-ideig után ,pedig szülemlett. Végül a ,kedig sem több, sem kevesebb mint: ki-ideig; a ,mi, t. i. a ,ki szóval a régiségben, pl. Pesti Gábornál a XXIII. mesében: "ki (= mi) legnagyobban ijeszti vala őket, sőt a közéletben ma is számtalanszor fölcseréltetik, pl. dolgokról ú. m. állatokról vagy élettelen tárgyakról ma szintén mondjuk: ki jó, ki rosz; de eléjön, mint érintők föntebb, mind a régieknél, mind a mai népnyelven: ekkédig, mely am. ez-ki-eddig v. ez-ki-ideig; még a nyújtott é is igazolva van az eddig szó után, t. i. a két dd mint torlat azt meghosszította. A többi módosúlatok ezekből önként folynak, t. i. 1) a d gy-vé s az n ny-nyé lágyulván, lesz: pegyig, kegyig, penyig; 2) az ig régiesen: ég (mint ma is a közdivatú ,mindég, és székely ,annyég szóban), lesz tehát: kedég, penég, pedég; és kegyég, pegyég, penyég; 3) minden ig ragos szó fölveszi a len (lan) toldalékot, innen pediglen, pedéglen, pegyiglen, pegyéglen, peniglen, penyéglen, penyiglen, penéglen, kediglen, kedéglen, kegyiglen, kegyéglen; 4) a ,kenig lehet: ki-nyi-ig, (mint menig = meni-ig = minyi-ig), ,kegyét = kegyég (mint: ismét = ismég); hasonlóan alakúlt a székelyeknél penét, lágyitott ny-nyel: penyét. Végre ,tenig a selypesen kiejtett ,penig v. ,kenig; kenig lehet ismét keniglen, (pl. Magyar Nyelvemlékek II. Kötet 261, 273. lapokon, levelek 1552-ik, 1587-ik évekből); továbbá az n meglágyultával kenyig, kenyiglen; 5) az ig helyett, mint föntebb látók, eléjön többször igh és ik sőt ek is; pl. a Régi magyar Passióban (Toldy Ferencz kiadása. 172 l.); s itt mindjárt egymás mellett: peneg és kedig is. Ezek szerént mintegy 100 változatot számithatunk. A palócz szójárásban, megrövidítve: pegy, pl. een oda mek (= megyek), kee (= kend) pegy amoda. (Barsi tájszólás, Pólya József tudor után).