, (pěh-ěly) fn. tt. pěhěly-t v. hangáttétellel szokottabban: pělyhět; tb. pělyhěk; mássalhangzón kezdődő ragok előtt épen marad; pěhěly-nek, ~től, ~ből; személyragozva: pělyh-ěm, pělyhěd, pělyhe stb. képzőkkel; pehelyes, szokottabban: pělyhěs, pělyhěz. l. PELYH. 1) Apró, finom, igen gyönge száru toll, mely a fosztottnál is puhább és szállékonyabb, a kényesebb ágynemüek tölteléke; kicsinyitve: pihe, pili. 2) A madarak pelyhéhez hasonló finomságu szőr az állatok testén vagy a növényeken; s különbözik a molyhoktól, szösztől, gyapjutól stb. V. ö. SZŐR. Az ifjoncz állát már kezdi kiverni a pehely. Még pelyhet sem látni az állán. A virágzó nyárfák pelyhe.
"Ki vagy te? aszott fű pelyhe az út mellett.
Buda halála (Arany J.).
Nevét szállékony, könnyen elfúható tulajdonságától kapta, s gyöke a fuvásra vonatkozó p ajak- és h lehelő-hangok, a mozdulást jelentő l hanggal párosulva. Egyeznek vele: pihe, pihi, pile, moly; idegen nyelvekben a csagataj majuk = gyümölcsön vagy virágon levő pehely (Abuska. Vámbéry közleménye); továbbá latin pluma; német Flaum, Flocke stb. szók gyökei. V. ö. MOLYH és PIH.