, (pěd-ěz) áth. m. pědz-ětt, par. ~z, htn. ~eni. Mondják 1) a halakról, midőn a horgot, vagyis a horgon levő csalétket, bele harapva, megérintik. Midőn a víz szinén levő para mozog, jele, hogy a hal pedzi a horgot. 2) Az orvmadarakról, midőn martalékjokra a légben le-lecsapnak s azokat érintik, a nélkül, hogy egészen zsákmányokká tehetnék. 3) Általában am. érint, illet.
"Áll vala udvarban megrakva nagy oltár,
Feltűzve a szent kard legtetején volt már,
Onnan imás szókkal ősz Torda levette,
Előbb Buda karján ereit pedzette.
Arany J. (Buda halála).
Minthogy a pedzés am. a csalétekbe, vagy martalékba harapás és ennek megérintése: a pedz vagy úgy tekinthető, hogy gyöke azon ěd, mely az ěszik igével rokon, s a p előtét; miszerint pědz am. ědz, ědez, eddegél, mint pille, pillangó, pityizál, piócza am. ille, illangó, ityizál, iócza; vagy pedig az egész lehet pecz nyomatékosan: peccz (= érint) szónak módosúlata is, pl. a bodrogközi peccző, szegedi pícze, am. más szójárásban: pedző.