, (pěcz-ér) fn. tt. pěczér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Régebben 1) személy, ki ebekkel bánt, különösen ki vadászebeket idomított, azokat vadászatra vitte, vadakra eresztette, uszította, stb. 2) Néhutt a lóidomítót is lópeczér-nek nevezték. Némely vidéken: peszér. Molnár Albertnél (az 1801-iki kiadásban) külön áll peczér (petzér, németül: Hund-Besorger, Hundsjunge), és peszér (ein Roszjung). Bérczy Károly a krónikák után említi, hogy "Rákóczy Zsigmond felsővadászi udvarához egy főpeczér, két kutyapeczér, hat kutyafiú (kutyainas), és egy kutyaszakács is tartozott; gróf Csáky István szendrői udvarában pedig lovaspeczérek is tartattak. E peczérek későbben, főkép a vadászatoknak a törvényben korlátolása, de az újabb kor és világ más életmódja miatt is, szokásból kimentek, s e név mai időben csak gúnyként, legfölebb nagyobb udvarokban a házikutyákra ügyelő szolgák elnevezésére használtatik; így hívják néhutt a gyepmester legényét is, ki a kóbor ebeket öszvefogdossa. Néhutt, pl. Balaton mellékén, a kutyakedvelőt is (gúnyosan?) peczérnek hívják. (Tájszótár). Mivelhogy az ebeket és lovakat idomítás közben ostorral, korbácscsal gyöngén ütögetni v. érintgetni, mintegy peczegetni szokták, alkalmasint a pěcz szóval áll származási viszonyban. Azonban figyelmet érdemel, hogy a németben eléfordúl Petze v. Betze, az angolszászban: bicce, bice, az ángolban bitch, a francziában bichon, a svédben byckja, melyek szukakutyát jelentenek, a cseh nyelvben pedig pesz kan kutya, és psyce szuka. Wachter e szót a szlavon bizu (= laufen) szótól származtatja, mit Adelung szintén pártol, minthogy a német ,Hund és ,Hündin szóknak több nevezetei is a ,laufen ,jagen (angolul hunt) szóktól származtathatók; azonban tudtunkra egészben a peczér szó nem jön elé a germán nyelvekben. Jancsovicsnál: pszár.