, fn. tt. patak-ot, harm. szr. ~ja v. ~a. Forrásból fakadó kisebbféle és bizonyos mederben tovább haladó víz, mely több másokkal öszvefolyván szorosb értelemben vett folyót képez. Csendes, sebes folyásu patak. Tiszta, zavaros vizü patak. Patakból inni, patakban halászni. Malmos patak. Ha nagy vizbe nem akarsz halni, a patakot is kerüld. (Km.). Átv. és képes ért. jelenti bizonyos folyadékok bőségét, folytonos eredését. Vérpatak, borpatak, patakban folyt a vér, a bor. E szó a rokon gyökhangu magyar származékokkal szintén hangutánzó rokonságban látszik lenni, s egyezik vele legközelebb az ujgur atakh; szintén rokon vele a persa patádak, melyről azt írja Vullers szótára: vox ficta aut formata ex sono motus aut celeritate quasi cum strepitu et impetu v. g. cadere. Továbbá a csagatajban patak, és a törökben batak am. mocsár. Egyezik vele a szláv potok is, melyről azt tartják, hogy potekám odább folyok, folydogálok, öszvetett igéből képződött. A patakhoz hasonjelentésüek a szintén hangutánzó csermely, csergeteg, továbbá a Balaton vidékén divatozó séd, mely nem csak folyton folyó hegyi patakot, hanem eső után támadt ideiglenes folyást is jelent.