, (pár-ol-ó), mn. tt. párló-t. 1) Mint a párol származéka, am. pároló, miben vagy mivel valamely testet párféle gőz által lágyítanak, tisztítanak. Párló sajtár, üst, szapuló. Daganatot párló szerek. 2) Midőn törzsöke párlik, am. a megromlott nedvek miatt rohadó, erjedő, büzhödő. Párló füvek, lábujjak, szájcsúcsok 3) Növénytani ért. fn. a tizenkéthímesek seregéből és kétanyások rendéből való növénynem; csészéje öt fogu; bokrétája öt szirmu, szirmai a csészéből nőttek, magva kettő, a megnőtt csésze agyában; hímje Diószegi szerént 10-től 20-ig. Latinul agrimonia, melylyel a magyar műszót öszvehasonlítván azt kell vélnünk, hogy ez eredetileg parló, s gyöke a parlag és paraszt szók gyökével azonegy, vagy talán a gyógyfüvek közé tartozván, beteg tagok párolására használtatik, mire mutat köznépies neve is, párlófű. 4) A székelyeknél Ferenczi János szerént fél singes mérték, melylyel a timárok a bőrt fölmérik, s a talpakat párosítják. Ez értelemben gyöke, úgy látszik, a hasonlót jelentő pár.