, hangnév, tt. pöf-öt. Általán azon hang, mely valamely felfújt üregü testből mintegy fuvás által nyomúl ki, különösen a szájöbölből kifújt ilyetén hang. Innen átv. ért. erkölcsi felfuvalkodás, midőn valaki mintegy eltelik önmagával, s fujja a levegőt, mintha nem férne meg bőrében, vagy midőn az által mintegy nagyobbá, nyomatosabbá akarja magát tenni. Ide tartoznak a kedélyre vonatkozó származékok: pöffeszkedik, pöffeszkedő, pöffed. Puszta hangutánzást jelent a pöfék, pöfékel, pöfeteg, pöfög származékokban.
Rokonok hozzá, bizonyos értelmi módosúlattal a magyarban: böf, böff, böfög, puf, puff, puffad, puffan hangutánzók. Amennyiben felfuvódást jelent, vagy felfuvódott testre vonatkozik, rokonok hozzá idegen nyelvekben a szanszkrit bah (nő, vastagszik), honnan: bahusz (vastag), a finn pöhisen (puffadok), pöhistun (puffasztok), paisan (pöczczedek. Fábián István).