, fn. tt. poszátá-t. Sándor I. szerint a billegények egyik faja, melynek háta szürke vernyeges; hasa fehéres; mozgása igen élénk, hangja és éneke lassu, de kellemes. (Motacilla curruca). Túl a Dunán így nevezik néhutt a papfülemilét. (Motacilla atricapilla).
Minthogy a poszáták éneke a fülemiléjéhez hasonló, de nem oly erős és csattogó; valószinü, hogy e nevezet alacsonyitó értelmű, s am. a maga nemében alábbvaló, hitvány, milyen a poszáta gyermek.