, fn. tt. poroszló-t. Törvényszolga. Molnár A. szerint, megfelel neki a latin lictor, apparitor, praeco. A régi latin oklevelekben pristaldus, melyhez hasonlítják némelyek a szláv prisztav szót, de ez Jancsovics szerént révpartot jelent, és semmi köze a poroszlóval. Dankovszky szerént csehűl prohlasziter, és illirül proglasziter volna. A régieknél porosztó alakban fordul elé, pl. a Bécsi codexben: "És a porosztó erőssen üvölt vala" (et praeco clamabat valenter. Daniel. III.); a Müncheni codexben pedig sm. hóhér. Ma is van Porosztó helység Ung megyében. A régieknél t és l hangokat néha fölcserélve találjuk; így s mai mutat nálok ellenkezőleg: mutal, pl. képmutaló. Némelyek értelmezése szerint a pristaldus annyit tenne, mint perest oldó; l. ezt. ,Porosztó szóhoz igen közel áll a persa ,parasztár vagy ,peresztár, mely a persa nyelvben szolgát is jelent. (V. ö. PARASZT). Egyébiránt a magyar nyelvből származtatva, poroszka és paripa szókkal hozhatjuk rokonságba és (ide-oda) ,forgó v. ,forgolódó értelmet tulajdoníthatunk neki.