, fn. tt. pont-ot, harm. szr. ~ja. Kicsinezve: pontocska. Szoros tulajd. ért. valamely hegyes eszközzel bökött jegy. A körnek közép pontja. Pontokkal megjegyezni, kijelölni valamit. Szélesb ért. 1) tollal, ecsettel, vagy hasonló szerrel csinált igen kis pecsétjegy, foltocska. Némely hangzók fölé, vagy a bevégzett mondat végére pontot tenni. A zsidó, arab betűk alá, a hangjegyek mellé pontokat irni. 2) Átv. ért. határozott, lényeges része, szakasza, osztálya a beszédnek, vagy általán akármily más dolognak. Szerződésnek, végrendeletnek pontjai. A szerződés minden pontjait teljesíteni. Bizonyos pontok ellen kifogást tenni. Ezen pontot ne érintsük. 3) Az időnek bizonyos határozott részecskéje. Pontban megjelenni valahol. Pontban hét órakor kezdeni a mulatságot. Néha am. tüstént, legott. Pontban ott leszek. 4) Valamely helynek, térnek, vonalnak határozott részecskéje, különösen a mértanban legkisebb térmennyiség, melyet részek és terjedelem nélkül képzelünk. A vonalnak kezdetpontja, középpontja, végpontja.
Ámbár megengedjük, hogy ,pont közvetlenül a latin punctum-ból képeztetett (olaszul: punto); azonban alapfogalmánál fogva mint bökött jegyet jelentő szónak gyöke a magyar nyelvben is megvan, t. i. bök, melynek megfelelnek a latin pungo, franczia piquer, szláv pichnem stb. továbbá rokonai a pett, petty, pettyeget, pött pötty pöttyöget, melyek pontra, pontozásra vonatkoznak. Ide tartozik végre poncz, ponczol is.