, fn. tt. polcz-ot, harm. szr. ~a. 1) Fekirányos helyzetben az épület falára akasztott, vagy szegezett deszkamü, mely arra való, hogy holmit rá rakjanak, milyen a konyhai polcz, melyen edényeket tartanak. 2) Hasonló czélból csinált emelvény, fokozat, pl. polcz az iróasztalon, szekrényben, melyre a könyveket, s holmiket állítják; polcz a kemencze mellett, mely máskép: pólczik, póczik. 3) Átv. erkölcsi, vagy polgári fokozat, bizonyos magasságu rang. Felkapott a polczra. Mindegyik nagyobb polczra sohajtozik. Nem ásítok magas polczra. Nem tetszik neki az alsó polcz.
Egyezik vele a német Pult v. Pulpet, melyek Adelung szerént a latin pulpitum-ból származtak. Dankovszky szerént román és szláv nyelven: policz, policza.