, (pok-ol-a azaz pók-a-al ó?) fn. tt. poklá-t. Az ellő állatoknál ugyanaz, mi a szülő nőszemélyeknél az úgynevezett más. A tehén megette a poklát. Néhutt: burok, Biharban: bürög. l. ezt. V. ö. BUROK.
Mivel mint érintők, több vidéken az úgynevezett poklát burok-nak is mondják, továbbá, mert a szoros értelmü pokla is holmi bürökféle hártyákból, rongyokból áll: ennélfogva rokon a székelyeknél divatos, és pólyát jelentő póka v. poka szóhoz, s mint alakja mutatja, hihetőleg a tájdivatos pókál (= bulál, bulókál, pólyál, burogat) igének módosúlt részesülője: pokoló, pokló, pokla, miért személyragozva: poklám, poklád, poklája, olyan, mint az elavult bogol, kajol v. kajlik, szegel, szugol igékből: bogla, kajla, szegle, szugla, igy alakult a tok gyökből, s tokot törzsből, toklász, a gabonaszemnek burka. Tudnivaló, hogy a kárhozottak helyét jelentő pokol nem tartozik ide, hanem talán a testet meglepő, betakaró pokol (nyavalya), melyből poklos, poklosság származtak. V. ö. POKLOS, (1), POKOLVAR.