v. szokottabban PÓK (1), fn. tt. pok-ot, harm. szr. ~ja. 1) Cseszleféle kis gömbölyü, a pókhoz némileg hasonló bogár, mely száraz nyárban a legelőfüveket lepi meg, s a marhának ártalmas.
2) A szegnek gömbölyü feje, boga. 3) A lovak körmei fölött támadni szokott kóros kinövés, csomó, máskép: ingók, h előhanggal túl a Dunán, hinpók. 3). l. külön: PÓK.
Mindenik értelemben azon rokonhangu szókhoz sorozható, melyek valami gömbölyűt, csomósat jelentenek; s rokon vele: bog. V. ö. PO, gyökelem.