, (pip-er-e) fn. tt. piperé-t. Tulajd. ért. mindenféle czifraság, mely az öltözéket, kivált női viseletet himessé, ékessé, tarkává, bodros-fodrossá alakítja, cziczoma, csicsoma, ficsere. Divatszerü, finom izlésü, női pipere. Falusi nők, leányok piperéje. Átv. ért. irás- beszédbeli czifraság, czikornya. Kimaradt minden pipere irásából. (Szabó D.).
E szónak gyöke pip v. píp, honnan pípes am. csicsomás, és begyes, rátartós, pipeskedik, czifrálkodik, és rátartja magát. Ha alapul azt veszszük, hogy a népies pipere kivált a fejkötőkön divatozik, melyeket hajdan búbosan feltornyozni szerettek; valószinünek tarthatni, hogy a píp nem egyéb mint a finomitva kicsinyitett púp, búb, bób, honnan bóbita, magas fejkötő, bóbitás menyecske, am. czifra, magas fejkötőben járó, s csakugyan Molnár Albertnél púposkodik am. kevélykedik, azaz, pípeskedik, mint a bubját merengető madár.
Mi alkatát illeti, hasonló a czondora, csutora, szapora, gugora, bengyele, dödöle, stb. szókhoz.