, mn. tt. pimasz-t, tb. ~ok, v. ~ak. A becsmérlő kifejezések egyike, melyekben a népies nyelv igen, csaknem túlságosan gazdag. Használata annyira változó, hogy eredeti jelentését szabatosan meghatározni nehéz. 1) Idomtalanul, otrombául felnőtt, otromba, faragatlan kamasz, nagy mihaszna, némi durva hegykeséggel is párosulva. Ezen értelme van kivált a tiszai vidéken. Pimasz parasztlegény, falusi fajankó. Nagy pimasz; máskép: pimók. 2) Tetteiben ügyetlen, ostoba, esztelen; árnyéklatai: bibasz, balfasz, buzma, szuszma, süsü, balga, bangó, balgatag stb. Úgy látszik, mintha eredeti alakja piszma volna, mert piszmogni, piszmálkodni am. ügyetlenül bajlódni, bibelődni, pepecselni valamivel, s piszmota am. immelámmal pepecselő. A hitvány pimasz embert néhutt piszok-nak is mondják. Rokon vele értelemben is a Vas és Szalában divatos böszme. Egyébiránt a hason értelmü ,pimók oda látszik mutatni, hogy pim is tekinthető gyöknek, melyet bib vagy bam v. bám gyökökkel rokoníthatnánk, amazt bibasz, emezeket bamba v. bámé szókban; l. ezeket.