, (pih-en) önh. m. pihen-t. Eredetileg am. fáradság, elgyöngülés után lélekzetet vesz, s Molnár Albert latinozata szerint megfelel neki a latin respirat. Pesti Gábornál is am. piheg. "A vad hozzá mene, kezdé száját és filét (fülét) bízelni (bűzelni azaz szagolni), de mikoron amaz (a földre leomlott ember) semmit nem pihenne, azt alítá (vélé) hogy megholt, és nem bántá. (XCIV. mese). Mai szokott ért. kinyugoszsza magát, a fárasztó munkától ideiglen megszünik, mintegy kifújja, kilélekzi magát. Megpihenni, kipihenni magát. "Nem pihenhet meg senki önárnyékában. B. Eötvös J. (Gondolatok). V. ö. NYUGSZIK.