, (pih-ěg-és) fn. tt. pihegés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valaki piheg; továbbá, a tüdőnek s lélekző szerveknek működése ezen állapotban. Pihegés miatt alig képes szólni. Lassu, sürű, szakgatott pihegés. 2) A pihegőnek lágy ajak- és torokhangja. A fáradt ember pihegését hallani. V. ö. PIHĚG.