, (pih-ěg) gyak. önh. m. pihěg-tem, ~tél, ~ett. Mondjuk tüdős állatról, különösen emberről, midőn nagy fáradság vagy akármiféle elgyöngülés miatt vékonyan, gyöngén s mintegy elfojtva lehel, liheg, s pih pih hangot ereget ajkain. Nagy fáradság miatt, sok beszéd után alig piheg. Hadd pihegjem ki magamat. Rév-Komáromban van pihegő utcza, mely dombra nyúlik fel, tehát mintegy fárasztó, megpihegtető.