, (pih-es) mn. tt. pihen-t v. ~et, tb. ~ek. Emberről vagy állatról mondják, midőn tüdeje hibás, gyönge, rövid lélekzetü, s úgy működik, mintha fáradt, vagy szenvedő állapotban volna, Göcsejben: pihátás. Gyöke a fáradságra vonatkozó pih hang. Hasonló hozzá a keh gyökből származott kehes, honnan az ikerített kehespihes, ki köhög; egyszersmind nehezen liheg.