, (osz-ol-at-ó) mn. tt. oszlaló-t. Aki vagy ami eszközli, hogy bizonyos tömegnek, egységnek részei egymástól elváljanak, különböző irányban elszéledjenek, illetőleg elmúljanak. Gyülést oszlató elnöki szó. Néplázadást oszlató rendőrség. Daganatot, csömört oszlató szerek. Ködoszlató napfény, felhőoszlató szelek. Oszlató szer, a vegyészetben jelent oldó, vagy választó szert is. (Medium). Átv. mi a kedélyre kelletlenül ható benyomásokat, vagy az ész működése elől az akadályozó homályt eltávolítja, elűzi. Gondoszlató szórakozás, búoszlató mulatság, bánatoszlató baráti vigasztalás; kétségoszlató tanuságok, bizonyitványok. V. ö. OSZLAT.