, (osz-ol-ás) fn. tt. osztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tömegben egyesülve létezett részeknek egymástól különféle irányban történő elválása, elszéledése, pl. midőn az emberek a templomból, szinházból, gyülésből haza mennek, vagy a felhők szétszakadoznak, stb. Apostolok oszlása, midőn a világ külön tájaira elmentek az evangyeliumot hirdetni. Öszvetéve: eloszlás, megoszlás, feloszlás, szétoszlás. A Bécsi codexben am. viszongás (dissensio). "Menden nemzeteknek egyességét ő oszlásokkal megtörné. (Eszter XIII.). Tárkányinál: visszavonás. A Debreczeni Legendáskönyvben: pártütés (seditio). "S a bálvánimádó papok oszlást szerözvén ah népek között, felkajáltva mondják vala: Öld meg ez ördöngös asszonyállatot.