, (nyir-ok-usz-k-od-ik) k. m. nyirkuszkod-tam, ~tál, ~ott. Kemenesalon am. esengve, sírva, ríva ásítozik valamire, s könyörög, rimánkodik érette. Gyöke a hangutánzó nyir, melyből nyíret, nyirbál (egyik jelentésében) fájdalmas hangra vonatkozó szók erednek. V. ö. NYIR, természeti hang.