, (nyö-g) önh. m. nyög-tem, ~tél, ~ött. Nehéz nyomás miatt, mely különösen a tüdőre sulyosodik, vagy fájdalomból erőtetett nyö-nyö-féle hangot nyom ki. Alig nyög a nagy teher alatt. Nyög, midőn szükségét, végzi. Nagy nyögve fölemelte a zsákot. Nyög a beteg ember, barom. Kinyögte magát. Átv. ért. valamit elnyögni am. bizonyos bajt eltürni, elszenvedni, vagyis nyögésen kivül egyebet nem tenni. Törökül oghun-mak am. nyög-ni. Sajátsága ezen igének, hogy a gyakorlatos g képző előtt a gyökhangzóját nem nyujtja meg, mint más hasonló igék, pl. bég, búg, bőg, súg, zúg, melyek közül azonban a két utolsó szintén megrövidül, midőn h középképzőt vesznek föl suhog suhan, zuhog zuhan.