, fn. tt. nőstény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általános nevezete azon állatoknak, melyek nem a hímnemhez tartoznak. Nőstény és hím között való különbség. 2) Átv. ért. a növényekre nézve l. NŐ, fn. 2) Mint melléknév általán minden emlős állatra alkalmazható, kivált azokra, melyeknek nemet jelentő különös nevök nincsen, pl. nőstény bárány, nőstény nyúl, nőstény tokló, nőstény macska, nőstény orozlán; ellenben a nőstény ló inkább kancza; a nőstény kutya: szuka; a nőstény szarvas és némely más szarvasmarha: tehén; a sörtés: eme, emse vagy magló. A madarak több nemeinél a nőstény inkább jércze; de a verebet talán azért, mivel igen szeret nőszni, rendesen nősténynek nevezik, valamint hímét a nagyobb bujaságra mutató kan névvel illetik. Az emberi nőnem csak népies és tréfás gúny-nyelven: nősténynép vagy nőstényszer.
Hogy e szónak gyöke a rokon jelentésü nő, abban kétség nem lehet. Kiképzett alakjára nézve leginkább hasonló a jövötény és növötény szókhoz, melyek törzsökei eredeti alakban a jöved és növed önható igék, s lett belőlök jövedény, növedény, rokon hangváltozattal jövötény, növötény. E hasonlat szerint a nőstény törzsöke lehetett nőiesd vagy nősd, mint es-d, kez-d, ol-d, tol-d, s a nőstény am. nőiesedő, nősdő, s még ny képzővel nősödény, nősdény, vagyis oly nőies alany, mely az állati növést, szaporodást közvetlenül előmozdítja. A hímállatok nevei közől alakra hasonlónak látszik hozzá: ártány (= ortány), mely jelent kandisznót, herélt állapotban. Némelyek szerint nőösztön módosúlata.