, (latinból kölcsönzött) fn. tt. nótá-t. 1) Szokottabban a hangoknak zeneszerű folyama, mely bizonyos egészet képez. Különösen az emberi hangra vonatkozólag oly zeneszerű hangzat, melynek lejtései szerént énekelni szokás, mit máskép ujabban dallam-nak neveztek. Vig, szomorú, komoly nóta. Valamely népdalra nótát szerezni. Új dalt régi, ismert nótára énekelni. A nótát már tudom, de a dal szövegét nem. Oly isméretes nóta, hogy már a gyermekek is fütyölik az utczán. Valamely nótát hegedün elhúzni, zongorán verni, furulyán fújni. Szomorú a magyar nóta. Minden éneknek van nótája. Egy nótát fúj. Csak a régi nótát fújja. (Km.). 2) Hangjegyek, melyek az, illető zenemüvet alkotó hangok lejtéseit, módósitásait, mérsékletét stb. mutatják; l. NÓTA.