, (neh-éz-k-es) mn. tt. nehézkest v. ~et, tb. ~ek. 1) A régieknél szokottabban, de ma ritkábban mondják némberről, midőn a méhébe fogadott gyermeket viseli. Nemesebb kifejezés, mint a népies terhes. Nehézkes a felesége. Hogy megadná ő adóját Máriával, ő neki menyezett nehézkes feleségével. Münch. cod. Luk. II. 5.). Hogy bévallaná magát Máriával, ő neki jegyeztetett nehézkes feleségével. (Káldi Luk. II. 5.). Ma szokottabban: viselős; más nőstényállatokról pedig azt mondják: hasas. 2) Húsosabb tömege, általán aránylag nagyobb nehézsége miatt kissé ügyetlen, alkalmatlan, lassú. Nehézkes testű, Nehézkes ember. Nehézkes járás.
E szónak elavult törzsöke hihetőleg: nehézk, s ez az oka, hogy képzőjének hangzója rövid. Képződési fokozata: nehéz, nehézk, nehézkes, nehézkesség, épen úgy, mint ezeké: tövis, tövisk, töviskes; viasz, viaszk, viaszkos; varas, varask, varaskos, módosítva: varacskos. Egyébiránt úgy is elemezhető, hogy a nehézkés v. nehezkés kicsinyezőnek az utóbbi önhangzó megrövidülésével módosult változata.