, kötszó. 1) És, latinul: et. Én meg te (ego et tu), Péter meg Pál. Egy meg kettő három (unum et duo, sunt tria). 2) Néha a megkülönböztető pedig kötszónak felel meg. Én künn vigyázok, te meg benn. Péter irjon, Pál meg olvasson. "Én meg az itt való dologról nem írhatok nyilván. Levél 1559-ből (Szalay Á. 400 m. l.). "Másodszor meg. Régi magyar Passió. Egyébiránt itt is vétethetik öszvekötő értelemben; mind kifejeztethetik ,és által is, pl. Péter irjon, és Pál olvasson. l. itt végül. 3) Néha kettőztetve használtatik, megmeg, midőn am. esmeg v. ismét, v. újra, pl. Megmeg elment, pedig honn kellene maradnia. Ez alakban különösen ismételt cselekvést, szenvedést vagy állapotot köt öszve, pl. e mondatban Megmeg sír, többszörös síró állapotot fűz együvé. A mesélők nyelvén hatályos folytonosságot, gyakorlatot fejez ki. Úgy megmegy, úgy megmegy, hogy jobban sem mehet. Úgy megfut, úgy megfut, hogy jobban sem futhat. Úgy megnéz, hogy jobban sem nézhet. (A "Napos, holdas lovak czímü népmesében). De meg kitételben is, ,esmeg jelentése van. "Igen szép mulatság azt (a gályát) nézni, de meg, ha az ember azt gondolja, hogy azok a szegény rabok csaknem mind keresztények (így)... megesik az ember szíve rajtok. Mikes Kelemen levelei.
"Szeretem én őt is: de Budát meg féltem.
Arany J.
Sőt mind a régieknél, mind a mai népnyelvben egyedül is gyakran jön elé ezen (esmeg, újra) értelemben. "Mellyet végbevivén az kegyelmetek atyjafiai, megh visszamehetnek, ha kegy(elmetek)nek úgy tetszik. Gr. Eszterházy Miklós nádor levele 1627-ből. (Történelmi Tár VIII. k. 13. l.). "Némelyek viszont elmenvén az mustrára, azután előjárójoknak engedelme nélkül megh haza mennek. (Ugyanott 24. l.). Származékai ez értelemben: megent v. megént, v. megint v. meges, v. megest v. megesleg, melyek különféle tájszokások szerént divatoznak, és határozói minőségüek; s ugyanazon jelentéssel bírnak, mint az öszvetett esmeg v. ismeg, v. esmég v. ismég, melyekből lett: esmét v. ismét. Mikes Kelemen törökországi leveleiben még eredeti alakjában fordúl elé: "Két levelet ír, egyet a fiának... és meg mást a franczia királynak. Egyezik ezzel a tájdivatos eseg (es-eg), melyből az m hang hiányzik, s alkotó részei a kötő es v. és, továbbá a gyakorlatos eg, mely Balaton vidékén, Göcsejben stb. mint igekötő, meg helyett használtatik, pl. egverték, egmondták, eglátták am. megverték, megmondták, meglátták. E szerént a meg és eg alapfogalomban megegyeznek, s valószinüleg e második a tisztább eredeti, mely mint képző is gyakorlatot jelent. A gyakorlat fogalmával szorosan párosúl az öszvekötés, öszvefüggés, folytonosság, továbbá a sokaság fogalma; mert amit gyakorlunk, azt mintegy részenként teszszük, melyekből egy egész alakúl, és gyakorta tenni valamit annyit jelent, mint sokszor tenni. Innen van, hogy nyelvünkben, (s másokban is) ugyanazon képzők majd gyakoriságot, majd öszkötést és folytonosságot, majd sokaságot jelentenek; nevezetesen
a) az igeképző ěg (og, ög) jelenti azon cselekvés vagy szenvedés, vagy állapot ismétlését, egyszersmind öszvefüggését, mely az alapszóban csak egyszerüen foglaltatik, pl. bűzöl am. bűzt csinál, bűzölög, ismételt, folytonos, sok bűzt csinál; füstöl, füstöt csinál, füstölög, folytonos füstöt csinál. Ily viszony van a csep csepeg, moz mozog, szusz szuszog, kocz koczog, pör pörög stb. között. Ezen ěg némely igékben ig, pl. hajigál, gurigál, huzigál, taszigál stb. Hogy a gyakorlatos v. folytonosságot jelentő ěg rokonértelmü az és v. es kötszóval, kitünik abból is, mert némely igékben felváltva használtatik, mint: tipěg tipěs, nyelděgel) nyelděs, verděg(el) verděs, pěrgěl pěrsěl, tapog tapos, dörgöl dörsöl (dörzsöl) stb. Továbbá, az es-eg valamint önállólag kétszerezett gyakorlatul használtatik: hasonlóan eléfordúl mint képző is, pl. reb-ěsěg-et (rebesget), ker-es-ěg-el (keresget), fut-os-og-ál futosgál), rak-os-og-at (rakosgat).
b) Mint névképző folytonos voltát jelenti bizonyos tulajdonságnak vagy hajlamnak, a hervatag, förgeteg, csörgeteg, zuhatag, rengeteg, ingatag, s mindezen nemü szókban.
c) A ség (ság) névképző is elemezve es-ěg v. es-eg (ismét) öszvehuzva ség (ság, mert tudva van, hogy az es v. és máskép: s, pl. az ég s a föld); ámbár néha a szóalkotásban is csonkítlanul kitétetik, pl. nyer-eség, ver-eség, sok-aság. E képzőben alapfogalom a sokaság, vagyis egynemü részekből álló, s együvé kötött egész, pl. népség am. népekből álló sokaság-egész, mintha volna: nép és nép meg nép, (nép-es-eg); hasonlóan diákság, katonaság, papság, ifjuság, legénység, am. diákok, katonák, papok, ifjak, legények együtt véve, mindnyájan öszvekötve; magyarság, németség, oláhság, tótság am. magyarok, németek, oláhok, tótok öszvege; hegység, völgység, erdőség, mezőség, rétség, homokság, tóság, több hegy, völgy, erdő, mező, rét, homok, tó együtt s öszvevéve; Somogyság, Bácskaság, Szilágyság, Hanság, am. az egész Somogy, Bácska, Szilágy, Han stb. Az ily tulajdonságot jelentő szókban is, mint szegénység, gazdagság, szépség, rútság, gyönyörüség, az illető gyöknek sokasága, teljes mértéke értetik, miért szépséges, am. igen szép, rútságos am. nagyon rút, gyönyörűséges igen gyönyörü.
Ugyanezen sokasító alapfogalom rejlik a főfokot képező leg szóban, mely vagy a meg átalakulása, pl. legszebb am. meg (még) szebb, leg-es legszebb am. még és még szebb; vagy, ami hihetőbb, öszve van húzva az el-eg (el-ig, satis) szóból, s am. usque, s jelenti a véghatárt az öszvehasonlításban. Innen érthetők az ily hasonlítási módok: a búzának legjava, az almának legszépe, azaz, ami véghatárig, elig jó, elig szép. A régieknél mendtől (mindtől) használtatott a leg helyett, pl. mendtől szebb = mindennél szebb. Maga az elig v. elég is oly sokaságot jelent, mely bizonyos véghatárig terjed. V. ö. LEG (1).
E hasonlító vagy nagyító leg-től különbözik azon leg, mely névhatárzókat képez, mély hangon: lag, s am. mód, forma, kép, pl. sietőleg, hasonlólag, futólag, s úgy látszik nem egyéb, mint a képet, formát jelentő alak a (székelyeknél: lak) módosítása, mi szerént hasonlólag tenni valamit am. hasonló-alak, (hasonló-kép) tenni. V. ö. ~LAG, ~LEG, (1).
d) Az eg kötszóval rokonságban van a határt jelentő ig, mert midőn ezzel élünk, akkor a térnek vagy időnek két vég pontját kötjük öszve, pl. innen odáig, ezen utczától a másikig, mától holnapig, reggeltől estig, melyben a folytonosság fogalma is benne foglaltatik, valamint azon mennyiség, vagyis sokaság, melyet a két végpont öszveköt. A latinban szintén a megfelelő usque-ben a que kötszó.
e) Ha továbbá figyelembe veszszük, hogy a g és k mint legközelebbi rokonhangok általán a nyelvekben, nevezetesen a miénkben gyakran felváltva használtatnak: nem fog valószinütlennek látszani állításunk, ha azt mondjuk, hogy mind a nevek, mind az igék többesét képző k nem egyéb, mint a gyakorlatot, s többeknek öszveköttetését jelentő és k-vá keményült g, miszerént népek am. nép-eg több nép együtt véve; helyek am. hely-eg, több hely, azaz hely meg hely együtt véve; emberek am. ember-eg, több ember összevéve, ember meg ember. V. ö. ~K (5). Hasonlóan az igékben: verünk, eredetileg verenk, (mint Balaton körül mondják), azaz ver-en-eg v. ver-ěn-ek, vertěk am. ver-te-eg v. ver-te-ek, vernek. am. ver-ön-ög v. ver-ön-ök. E nyomon haladva úgy találjuk, hogy a k mint lágyabb g-ből lett névképző is szintén sokaságot, nagyobb mennyiséget jelent a pirók, pofók, szemők, pohók, iszák, tudák, félénk. falánk, gyulánk stb. szókban, melyek közől némelyeket ěs (os, ös) képzővel is ejthetünk, mint pirók piros; szemők szemes, pofók pofás, czombók czombos, iszák iszos, pohók pohos. Honnan
f) azt következtetjük, hogy a tulajdonságot jelentő és (as, os, ös) eredetileg folytonossági s ehez képest néha gyakorlati vagy sokasági értelemmel is bir, pl. népes város, am. sok népü, hegyes vidék am. sok hegyü, erdős tájék, am. sok erdejü, beteges ember, am. gyakran beteg. Néha jelenti azon viszonyt, mely két különböző tárgy között létezik, s ekkor öszvekötő jelentése van, pl. szeles idő, am. szél és idő együtt; nedves ruha, am. nedv és ruha együtt; boros hordó, bor és hordó, pénzes erszény pénz és erszény. Az es némely szókban is, pl. lapis, haris, kőris, hamis, kódis. Az és, ás névképzőben is a folytonosság alapfogalma rejlik, mert igékből oly szókat alkot, melyek az alapige értelmének vagyis az alapige által jelentett cselekvésnek, szenvedésnek vagy állapotnak folytonos voltát fejezik ki, péld. sír-ás am. folytonos síró állapot, nevet-és folytonos nevető állapot, arat-ás, az arató munkának folytonos volta. Ezen képző eredeti értelme valószinüleg egyedül állapotra vonatkozott, miszerént ezek: verés, látás, ütés, nem cselekedetet jelentenének, hanem azon állapotot, melyet a gyökigének gyakorlása idéz elő, magát a cselekedetet pedig a veret, látat, ütet, fejezi ki. E szabatos különböztetésnek a régi magyar nyelvemlékekben sok nyoma találtatik, mit, fájdalom! a későbbi kor elhanyagolt.
g) Az eg szórészszel, illetőleg kötszóval, egy gyökü az egész szó, mert az ,egész mindig több részt föltételez, mert az egésznek minden része öszvevéve tesz egy öszveséget. Eszerént egész lehet am. egy-ész v. egy-esz v. egy-es is t. i. több öszvekötött részből álló egység.
h) A régi nyelvemlékekben, nevezetesen a Tatrosi v. Müncheni codexben azt találjuk, hogy a meg igekötő egyfelül az el igekötővel, masfelül az el számnévgyökkel, továbbá egy számnévvel; és egész melléknévvel fölcserélve használtatik. Azon codexben olvassuk: "És az adósságot meghagyá neki. Pesti és Erdösinél, megengedé, mit mi igy mondanánk; el- v. oda hagyá, elengedé neki, t. i. a latin ,dimisit értelme szerént. "Mikor megvégezte volna ő beszédét e helyett: elvégezte volna. "Meghagyja ember ő atyját, e h. elhagyja, odahagyja. "Kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszsza e. h. el ne válaszsza. A Bócsi codexben: "És úgy meghagyák (= elhagyák latinul: deserentes) ő atyjoknak ceremóniájokat stb. De a mai szokás szerént is divatoznak ilyetén fölcserélések mint: meggondolom, elgondolom, megismerem, elismerem, megakadok, elakadok, megélek elélek, megindulok elindulok, stb. Itt azonban megjegyzendő, hogy a meg és el néha am. odább, tovább, tehát távolodást jelent.
Hogy az el (teljesség) néha am. egy v. egész, kitünik a következőkből. Borsod vármegyének 1641, és 1642-diki tanuvallási levelében áll: "Az egri törökök mint el (mint egy) harmincz számu török gyalog kijövén Győr alá. Ismét: "Mint el tizenhat lovasok kijövén Győr alá. "Győr alá kijövén mint el másfél száz lovasok. Ugyan ott: "Az egri törökök mintegy hetvenöt gyalog stb. (Régi magyar Nyelveml. III. kötet. el) E szerént az el és egy hajdan felváltva használtattak; de még ma is az első és egyedik származékokban hasonló értelemmel birnak. Az el am. egész ezen és ilyféle mondatokban: "A templomnak soporláha ketté szakada, mind el (egész) aljaiglan. "Jövének mind el hozzáiglan, mit ma így mondanánk mind egész aljaiglan, hozzáiglan. "Követi vala mind el be a papok fejedelme pitvaráig, azaz mind egész be. (Münch. cod.) Ezen el abban is rokon az eg és es képzőkhöz, hogy szinte folytonos és gyakorlatos értelmü igéket képez, pl. ezen igék, szinlel, ízlel, kémlel, érlel, szaglal, foglal, táplál, mind folytonos vagy gyakorló jelentésüek, legalább nagyobb fokozatban ilyenek az egyszerü cselekvést jelentő színl, ízl, (ízel) kéml, érl, szagl (szagol) fogl, tápl igékből. Ily viszony vagy különbség látszik lenni, szigorúan véve, a vigaszt és vigasztal, maraszt és marasztal, engeszt és engesztel, hireszt és hiresztel stb. között.
A latin nyelvben is a gyakorlatot vagy sokaságot jelentő némely képzők a fennemlitett magyarokkal legközelebbi rokonok, pl. a tergo, vergo, mergo, spargo gyakorlatos igékben világos az eg, og képző, mintha volnának ter-eg-o, ver-eg-o, mer-eg-o, spar-og-o. Ilyenek: vort-ig-o a vorto, scaturigo, a scaturio, vorago a vor (for,) virago a vir gyökökből. A vorago magyarosan forogó forgó, s a virago magyarosan virogó, azaz viruló, t. i. ifju leány. Az ismétlést jelentő et (es, és) van ezen igékben: agitat, mittitat, quaeritat, clamitat, tussitat, az egyszerü agit, mittit, quaerit, clamat, tussit igékből. Sokaságot jelentő es, os, ös rejlik ezekben: morosus, callosus, pannosus, ominosus, generosus, aquosus, az egyszerü mora, callum, pannus, omen, genus, aqua törzsekből. Gyakorlatos l képzővel alakultak: querulus, garrulus, patulus, gratulor, bibulus, a queror, garrio, pateo, gratus, bibo gyökökből. Kettőztetett s-c (= magyar es-eg) rejlik ezen gyakorlatos igékben: frig-esc-o cal-esc-o, sen-esc-o, matur-esco, stb. Gyakorlatot jelentő k (c) hang van ezekben: vellico, morsico, frico, varico, claudico, az egyszerü vello, mordeo, frio, varus, claudus, törzsekből. Ilyenek a magyar szunydikál, sántikál, nyeldekel, öldököl stb.
A német nyelvben megfelel nekik a) az ig, ich, icht, pl. Heil heilig, Fleiss fleissig, Hunger hungerig (hungrig), a kicsinyezve gyakorlatos häuslich (häusel-ich), Rohr röhrich, Thor Thöricht stb. b) az isch pl. bübisch, c) a kicsinyítve gyakorlatos l az ily igékben: lüfteln, hefteln, mächteln, schaukeln stb.
Végül megjegyezzük, hogy a közhasználatban meg és és közt különbség van. ,Meg csak egyes szókat köthet öszve: én meg te, meg a bátyám, de mondatokat nem (kivévén ha ,pedig helyett áll); minél fogva rendszerént számok öszveadásánál élünk vele tíz meg tíz húsz, száz meg száz ezer.