, fn. tt. máz-i, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. kenőcsféle ragadós test, mely más testekhez tapad, milyenek a festék, szurok, enyv, mézga. Innen bemázolni valamit am. ilyféle testekkel bekenni, bemocskolni. 2) Szorosb ért, olvasztás által képződött érczes, és üvegszerü, fényes festék, melylyel különösen edényeket szoktak bevonni. Zöld, sárga, vörös, fekete máz. A fazék szájáról letörölni a mázt. A vas konyhaedényeket fehér mázzal behúzni. 3) Átv. ért. a fogaknak kemény, üvegszerű, fényes takarója. A fogak mázát kemény dörzsölés által elkoptatni.
Ha a máz szóban alapfogalmul azon tulajdonságát veszszük, hogy eredetileg híg és folyó természetű, úgy azon szókkal áll rokonságban, melyeknek maz, masz gyöke valami folyóst, nedveset jelent, mint maszat, maszog, mazúr (mocskos). Ugyan a mondott tulajdonsága miatt mász igével is tekintethetik azonosnak. Egyébiránt rokon hozzá a latin madeo, mador, s vékony hangon a magyar med, ned, ismét vastag hangon a német nass, és a magyar áz-ik. Megegyezik vele a szláv maz, mazati.