, (már-t) áth. m. márt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely testet bizonyos nedvbe ereszt, lenyom, lemerít, jobbára azon czélból, hogy nedvessé legyen, átázzék, vagy a nedvet fölmerje vele. A szivacsot, száraz ruhát vízbe mártani. Kanalat mártani a lébe. Kenyeret mártani a becsináltba. A bőröket bemártani a vízbe. Kenyérrel kimártani a káposztát. Hússal kimártani a tormáslevet. Gyertyát mártani, am. a híg fagygyuba eregetett fonalat gyertyává alakítani. Ez igében a t cselekvést, tevést jelentő képző, mint a tart, sért, veszt igékben, s gyöke már, melynek vékony hangon megfelel a mer, merít, merűl, és a latin: mergo. Eredeti jelentése kétségen kivül az ár szótagban, illetőleg szóban rejlik, s az m leginkább csak előtétül szolgál, ami világosan kitetszik abból, hogy árt, m nélkül is szinte márt értelemben használtatik, ezen kifejezésben: magát valamibe ártani, azaz mártani.