, MUL, vönh. m. mul-t. Régente tárgyesetes viszonynévvel átható, cselekvő erővel birt, s anynyit tett, mint valamin túl halad, tovább megy, maga után hagy valamit; továbbá: mulaszt, mellőz. Megfelel neki a latin praeterit. Ily értelemben fordul elé többször a Müncheni codexben: "Látván őtet elmúla, (viso illo praeterivit). Lukács 10. "Elmuljátok Istennek minden itéletét,) praeteritis omne judicium dei). Luk. 10. "És mulván a galilaeai tenger mellől. Mark. 15. "Kik eleve mulnak vala, (qui praeteribant). Luk. 18. A Nádorcodexben: "Te parancsolatodnak utát el nem múltam. Mai szokás szerént is mondjuk e szerkezetben: idejét mulja valami, azaz, kimegy a kellő időből, vagy, ez a dolog már idejét multa, azaz, ideje elmaradt; fölülmulni valakit, am. bizonyos tekintetben magasabbra jutni.
Világos, hogy ezen igében alapfogalom a menés, haladás, távozás, minél fogva rokon mozog igével, s elemezve mo-ol és mo-úl honnan öszvevonva lett mól v. múl. A persában múl Beregszászi szerént am. haladék, késedelem (Verzug.)