, (meg-gebed) ösz. önh. Mondják különösen barmokról, nevezetesen lovakról, midőn éhen vagy betegségben megdöglenek. Emberről csak megvetőleg használtatik. Nem halt meg, hanem meggebedt. Gebedjen meg a rosz ember! Meggebedt haragjában. (Szabó D.). V. ö. GEBE, GEBED.