, (mocs-ár) fn. tt. mocsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Sáros, söppedékes fenekü, tisztátalan álló viz, mely ha nagyobb kiterjedésü, tónak mondatik. Egyébiránt a tó lehet tiszta fenekű és vizü is. V. ö. TÓ. A mocsárok mélyebb fekvésü helyeken az öszvegyült esőléből, vagy kiáradás után le nem folyható vizekből keletkeznek. Utczai, hegyaljai, folyómelléki mocsárok. Büdös, békalencsés mocsár. Képes kifejezéssel: bűnök mocsárába merülni, am. undok erkölcstelenségbe. E szónak gyöke a tisztátalan nedvet jelentő mocs, az ár pedig vagy bőséget jelent, mint a vizár szóban, vagy a melléknévképző ár, mely több szavainkban az igeneves ó ő képző helyett felváltva használtatik, mint buvó buvár, nyuzó nyuzár, bogló boglár, folyó folyár, csiszó csiszár, hajtó hajtár hajtsár, füző füzér, döhő döhér stb. E szerént mocsár am. mocsó t. i. víz. Vagy végre öszve van téve a mocs és sár szókból, mintha volna mocssár. Mongolul: mocsagi am. káka. Egyébiránt eléjön ugyanazon vagy rokon alakban a szláv nyelvekben is.