, fn. tt. mór-t, tb. ~ok. 1) A rómaiak korában észak-nyugoti Áfrikának Mauritania nevü tartományában, és a szomszéd tengerpartokon lakott barna vagy barnássárga népek, latinul többesben: mauri. Midőn a szerecsenek (arabok) a VII. században Áfrika ezen részét is meghóditották, e név reájok is elterjedett; a VIII. században egész Spanyolországot elfoglalták, és a spanyol történetirók általában móroknak (los Moros) nevezik őket, s mintegy 8 századon keresztül uralkodván Spanyolországban, innen végre kiűzettek és ismét Áfrikába költöztek. 2) Férfi kn. Maurus. Szent Mór apót. Mémelyek hibásan használják Móricz helyett is, melynek Mauritius felel meg, noha talán mindkét szó a maurus latin szóból eredett: legalább ezt tartja a Heyse K. W. l. szótára. 3) Polyvával kevert és meggyúrt sárból, mintával kiszakasztott téglaforma, s napon száritott tömeg, melyet falépitésekre használnak, máskép vájog v. vályog. Ha a mórt kiégetik, tégla lesz belőle Kemenesalján magát a szalmás sárból rakott falat mely néhutt: fecskefal, fecskerakás, nevezik mórnak. Innen úgy látszik, mintha a latin murus, német Mauer, régi felső-német mur, mura, moure stb. szók értelme rejlenék benne. Egyébiránt a magyarban is mor, mart, stb. valami magasat, magasodót jelentenek. V. ö. MOR. A vájog mindenesetre magyarosabb, és a magyarban elemezhetőbb eredetü. V. ö. VÁJOG.