, elavult régies számnév, mely a mai nyelvben már nem divatozik; a régieknél am. a latin ambo, vagy hellen αμϕω, azaz kettő együtt véve. A ragozásokat szintúgy fölvette, mint kettő, és más számnevek vagy számjelentő szók. Mai szokás szerint a mindkét, mindkettő felel meg neki, pl. Münch. cod. Máté 9. "De új bort új tömlőkbe eresztenek, s monnó (mindkettő) megtartatik. Máté 13. "Hagyjátok monnót (mindkettőt) nőni aratásiglan. Lukács I. "Valának kedig monnók (mindketten) igazak. Lukács 6. "Nem vezethet vak vakot, nemde monnón (mindketten) a verembe esnek? Máté 15. "Ha kedig a vak a vakot vezetendi, monnaik (mindkettejök v. mindegyik) a verembe esik.
Hangra és érbelemre rokonnak tartják hozzá a finn moli szót, melynek másod foka molempi. Mi ezen szó eredetét illeti, valószinü, hogy annak első tagja mon, rokon a mind szónak min v. régiesen men gyökével; utóbbi része no pedig hasonulás által a ho szóból változott el, mely megvan a húsz (= ho-tíz, azaz kéttíz) szóban, melynek önállólag is megfelel a sínai heu (= másod), és mongol chu-jar (= kettő, melyben jar csak névrag). Ezek szerént monnó annyi volna mint min-ho vagy men-ho v. mon-ho, mint se-ha öszvetételből lett soha régen sonka (= semba); a men első rész t. i. maga a régi mene vagy meni = mennyi; vagy pedig mind, régiesen: mend. V. ö. MIND. Csupa sínai szókból tévén pedig öszve: man-heu, azaz mindkettő, két egység mindegyütt, kerekszámmal véve. (A sínai man am. teljes, egész).