, (mol-na) fn. tt. molnát. Jelentésére és elemzésére nézve l. MALOM. Élt e szóval Pázmán s más régi irók, pl. "kiki maga molnára gátolja a folyamot, melyben moln a törzs. E szók egyikéből lett közvetlenül: molnár, mint kád kádár. De moln eléfordul több régieknél is, pl. az 1660. évben kiadott magyar Verbőczyben 125. l. Erdőket, réteket, tókat, molnokat. Ez, véleményünk szerént, eredetileg molm, azaz malm volt, mert az m és n mint rokonhangok fölcseréltetnek, mint nedv medv, nevet mevet, kelen kelem stb. V. ö. MALOM.