, tárgyatlan igeragozásban egyes első személy. Népies elbeszelésben használt szó, melyet akkor vetnek közbe-közbe, midőn elmondják, hogy bizonyos alkalommal mit beszéltek, s nem egyéb, mint a mond igének első személye, melynek megfelel a latin inquam, pl. találkoztam vele, s kérdeztem, mit akarsz itt? mondok, v. hát mondok: már semmi dolgod otthon? hiszen, mondok, ide nem is volna szabad jönnöd stb. Szokottabban, különösen a Tisza mellékén: mondom. Egyébiránt ,úgy mond-ban is tárgyatlan igeragozás van, s a régieknél, különösen a Bécsi és Müncheni codexekben is mindenütt: monda nem mondá, mi megtetszik különösebben a mond vala, mondnak vala formákból.