, (mer-ev-en) mn. tt. mereven-t, tb. ~ek, v. ~ěk. Rugalmasságát vesztett, hajlatlan, feszült állapotban létező. Mereven kezek, lábak. Képzésre nézve teljesen hasonló hozzá az eleven, melynek gyöke él, s régi alakja eleve, mint a régi halotti beszédben eléfordúl: terömteve (teremté) eleve mi isemüköt Ádámot, hol az eleve am. élő (vivens) t. i. Isten. A mereven is eredetileg mereve, az n csak utóhangzás. Így képződtek: kelen (föld) a kel, idegen az ideg (járkál, mozog), tehen v. tejen a tejik (tejet ad) igéktől. Ezen en illetőleg an többször megnyúlik, és lágyúl. Így leszen a hal (moritur) gyökből halava, halavány (az ,eleven ellentéte), a szökik gyökből szökeve szökevény, jő-ből jöveve jövevény, valamint a mereven is tájszokásilag merevény. V. ö. ~VÁNY, ~VÉNY, képző.